Gearing: melyik fokozatban, milyen fordulaton mentél valójában?
Pályán ritkán nézzük a fordulatszámmérőt. Azt érezzük, hogy egy kanyar kijáratán „nem húz”, vagy hogy az egyenes végén már a limiterbe ütközünk. Utólag viszont nehéz megmondani, hogy ez a fokozat, az áttétel vagy a saját vezetésünk miatt volt-e. Erre készült az OverLAP Gearing funkciója.
Mi a Gearing?
A Gearing a kör sebességadataiból és a motor hajtásláncának adataiból kiszámolja, milyen fordulatszámon járt a motor a pálya minden pontján. Nem kell hozzá fordulatszám-jeladó vagy a motor elektronikájára kötött kábel. Elég egy nyomvonallal rögzített kör és a motor áttételei.
Az elv egyszerű. Ha ismert a kerék kerülete, akkor a sebességből tudjuk, hányat fordul a kerék másodpercenként. A kerék és a főtengely között pedig fix áttételek vannak:
- a primer áttétel (főtengely → váltó),
- a kiválasztott fokozat áttétele,
- a végáttétel, azaz a hátsó és az első lánckerék fogszámának hányadosa.
Ezeket összeszorozva adott sebességhez és fokozathoz egyértelműen megkapjuk a fordulatszámot. Ugyanezt teszi a motor is, csak mechanikusan.

A fenti ábra a saját motorunk, egy Suzuki DR800S („Dr Big”) öt fokozatát mutatja gyári, 15/47-es lánckerékkel. Minden fokozat egy egyenes: minél magasabb a fokozat, annál laposabb, vagyis ugyanakkora sebességhez kevesebb fordulat tartozik. A háttér színei ugyanazok a zónák, amelyeket a Gearing is használ.
Mit kell hozzá megadni?
A motor adatai a Garázsban adhatók meg:
- primer áttétel és a fokozatok áttételei,
- első és hátsó lánckerék fogszáma,
- gumiméret (például
130/80-17), ebből számoljuk a gördülő kerületet; ha pontosabb értéked van, kézzel felülírhatod, - a limiter fordulatszáma (redline).
Ezek a gyári szervizkönyvben vagy a gyártó műszaki adatai között általában megtalálhatók. Ha valamelyik csak becsült, az eredmény is csak annyira lesz pontos.
Mit mutat meg?
A Gearing oldalon kiválasztod a pályát, a motort, a sessiont és a kört. Alapértelmezésként a session leggyorsabb, nyomvonallal rögzített köre töltődik be. Ezután három nézet közül választhatsz.
RPM-eloszlás. Hisztogram arról, hogy a kör idejének mekkora részét töltötte a motor az egyes fordulattartományokban. A tengely a limiterig tart, így fokozat- vagy lánckerékváltáskor is összehasonlítható marad.
Üzemtérkép. A fordulatszám és a gyorsulás közös térképe: ahol a motor sok időt töltött, ott „szigetek” rajzolódnak ki. A gyorsulás az újabb mérésekben közvetlenül a mérőegység gyorsulásmérőjéből jön, nem a GPS-sebesség zajos deriválásából. Ebből látszik, hogy a gyorsításaid a motor erős tartományában történtek-e.
Pálya. Maga a pálya, a nyomvonal a fordulatszám-zóna szerint színezve:
- lug (szürke): a limiter 45%-a alatt, ahol a motor még nem igazán húz,
- nyomatéksáv (zöld): 45–75%,
- felső tartomány (sárga): 75–92%,
- limiter közelében (piros): 92% felett.
Egy pillantásra kiderül, melyik kanyar kijáratán vagy túl alacsony fordulaton, és hol futsz bele a limiterbe.

A fenti kép egy saját kakucsi körünk, kétféleképpen színezve. Ha az egész kört 2. fokozatra számoljuk, a kanyarok nagy része a nyomatéksávba esik, de a két egyenes végén már a limiterben lennénk. 3. fokozatra számolva az egyenesek rendben vannak, a lassú kanyarokban viszont a motor a lug tartományba esik. A valóságban ezért kell váltani, a térkép pedig megmutatja, hol.
Mi lenne, ha?
A Gearing legérdekesebb része az A/B összehasonlítás. Két konfigurációt állíthatsz be egymás mellé, mindegyikben fokozattal és első/hátsó lánckerékkel. A program ugyanarra a körre mindkettőt kiszámolja, így közvetlenül látod a különbséget.

A példában négy foggal nagyobb hátsó lánckereket teszünk fel: 47 helyett 51-et. Ez minden fokozatban kb. 8,5%-kal magasabb fordulatot ad ugyanakkora sebességnél. 100 km/h-nál 3. fokozatban a motor 6039 helyett 6553-at forog, a fokozat végsebessége viszont kb. 132-ről 122 km/h-ra csökken. A kanyar kijáratán tehát erősebb tartományba kerülhetsz, az egyenes végén viszont hamarabb érheted el a limitert.
Hasznos ökölszabály: egy fog elöl nagyjából három-három és fél fognak felel meg hátul. A 15-ös első lánckereket 14-esre cserélve kb. 7%-kal nő a fordulat, ami hozzávetőleg egy 50–51 fogas hátsó lánckeréknek felel meg.
Fontos, hogy ez átszámolás, nem szimuláció. A program azt mutatja meg, milyen fordulaton lettél volna ugyanazokkal a sebességekkel. Azt nem számolja ki, hogy egy rövidebb áttétellel valójában gyorsabban jöttél volna-e ki a kanyarból. Ehhez a motor nyomatékgörbéjét is ismerni kell. Ezen dolgozunk a Dyno funkcióban, amely a mérésekből próbál nyomatékgörbét becsülni.
Mire jó a gyakorlatban?
- Fokozatválasztás kanyaronként: megmutatja, hol érdemes eggyel lejjebb váltani, mert a kijáraton a motor a nyomatéksáv alatt van.
- Lánckerék-döntés előtt: mielőtt megveszed és felszereled az új lánckereket, megnézheted, mit változtatna a saját köreiden.
- Pályák közötti különbség: egy lassú, technikás pályára más áttétel illik, mint egy hosszú egyeneses pályára. A Gearing pályánként külön mutatja.
- Saját fejlődés követése: ha a sárga és zöld szakaszok aránya nő, az azt is jelenti, hogy jobban kihasználod a motort.
Hol találod?
A Gearing és a Garázs a menüben érhető el. Belépés nélkül is megnézheted, hogyan néz ki, használni viszont csak bejelentkezve lehet, a saját motoroddal és köreiddel. A funkció még fejlesztés alatt áll, a visszajelzéseket szívesen fogadjuk.


